Újdonságok - Novinky

          • Poznaj slovenskú reč

          • Do fotogalérie bol pridaný nový album Poznaj slovenskú reč.

            A „Poznaj slovenskú reč“ egy szlovák nyelvi kiejtési verseny, amelynek a kerületi fordulóját 2022. május 5-én szervezték meg Tallóson. Ezt azért fontos tudni, mert a verseny időpontját csak pár héttel a megmérettetés előtt tudtuk meg, így kevés volt az idő a felkészülésre. Az alsó tagozatról Davidek Mónika indult Svarda Erzsébet tanító néni felkészítésével, a felső tagozatról pedig Szalai Veronika, Vajda Gabriella tanító néni irányításával. A négy fordulós versenyben Davidek Mónika a 4. helyen végzett, Szalai Veronika pedig a harmadik helyen, s így bejutott az országos döntőbe. Mindketten sikeresen képviselték iskolánkat. A „Poznaj slovenskú reč“ szlovák nyelvi kiejtési verseny országos fordulóját 2022.6.8-10-én tartották Újvárban. Iskolánkat Szalai Veronika, kilencedikes tanuló képviselte. Maga megmérettetés június 9-én volt. A résztvevők négy kategóriában versenyeztek. A legtöbben az alapiskolák felsőtagozatos diákjai voltak a II. kategóriában. 15 diákból 14 vett részt a megmérettetésen. A hosszú fárasztó nap, hiszen már reggel 5.45 órakor indultunk s csak a késő esti órákban értünk haza, szép eredménnyel zárult. Veronika ezüstsávos minősítéssel tért haza. Szívből gratulálunk neki. Vajda Gabriella, pedagógus

          • XV. Nemzetközi Feszty Árpád Műveltségi Vetélkedő

          • Do fotogalérie bol pridaný nový album XV. Nemzetközi Feszty Árpád Műveltségi Vetélkedő.

            Iskolánk idén sem hagyta ki az Ógyallán megrendezett XV. Nemzetközi Feszty Árpád Műveltségi Vetélkedőt, amelyen három tanulónk képviselte méltó módon iskolánkat, Stósz Dorina, Tóth Tamara és Szőcs Kinga. A minden évben megrendezett vetélkedőn az egyik legismertebb magyar képzőművész, festő, Feszty Árpád életét és munkásságát ismerték meg a résztvevők, mindezek mellett pedig sokrétű játékos és kreatív feladatokat oldottak meg. A nemes versengés végén a hazai iskola csapatai diadalmaskodtak, de szépen helytálltak a lányok is. Szívből gratulálunk nekik!

          • FARSANG 2022

          • Farsangoltunk egy héten át!

            A diákönkormányzat jóvoltából az utolsó farsangi napokat vidáman, különböző színekben és ruhaviseleti módokban töltöttük el. A kifordított-  és a pizsamanap minden bizonnyal a legjobb hangulatban teltek, majd a hét zárásaként jelmezeket öltöttünk magunkra. 

          • Informácia o projekte “Spolu múdrejší 3” - Tájékoztatás az „Együtt okosabban 3“ pályázatról

          • Projekt “Spolu múdrejší 2 splnil naše očakávané ciele len čiastočne. U žiakov sa síce objavili viditeľné zmeny, ale naďalej sú aj značné nedostatky, preto  potrebujeme pokračovať v tejto činnosti s programom "Spolu múdrejší 3".

            Projekt ponúka možnosť  doučovania žiakov, ktorí dosiahli slabšie výsledky pre vzdelávanie na diaľku.

            V prvom ročníku deti zaostávali z dôvodu nedostatočnej dochádzky v materskej škole v dôsledku nepriaznivej pandemickej situácie.

            Pedagógovia zisťujú nedostatky žiakov vo vyučovacom procese pozorovaním, rozhovorom a testovaním.    Na škole máme viacerých žiakov, ktorí dosiahli veľmi slabé študijné výsledky počas dištančného vzdelávania v predchádzajúcich školských rokoch.

            Títo žiaci pochádzajú väčšinou z mnohopočetných rodín, z domácností s nízkym príjmom a sú medzi nimi aj žiaci s ŠVVP. Spomenutým žiakom veľmi chýbal osobný kontakt s učiteľom, priame vysvetlenie a znázorňovanie učiva. Vzhľadom na to, že títo žiaci navštevujú toho času prvý stupeň základnej školy s nedostatkami, je nevyhnutné ich doviesť k tomu, aby si osvojili učivo primárneho vzdelávania na očakávanej úrovni. Cieľom projektu je zvýšiť vedomostnú úroveň slabšie prospievajúcich žiakov, aby žiaci napredovali a do ďalších ročníkov postúpili s dostatočnými znalosťami. Doučujúci pedagógovia budú rozvíjať vedomosti detí podľa harmonogramu v troch hlavných vyučovacích predmetoch. Časový harmonogram je vypracovaný na 6 mesiacov, na základe zadaných podmienok.

            Plánované predmety v rámci projektu doučovania: slovenský jazyk, matematika, maďarský jazyk.

            Koordinátor projektu: Mgr. Aneta Trelová

            Doučujúci: 1. trieda    Mgr. Aneta Trelová

                               1. trieda    PaedDr. Alžbeta Švardová

                               2. trieda    Mgr. Melinda Víghová

                               3. trieda    Mgr. Silvia Molnárová

                               3. trieda    Mgr. Adél Radványi

            Tento motivačný list slúži ako informácia pre rodičov aj širokú verejnosť.

             

             

            Tájékoztatás az „Együtt okosabban 3“ pályázatról

            Az „Együtt okosabban 2“pályázat csak részben teljesítette be elvárásainkat. A tanulóknál ugyan látható változások figyelhetők meg, de továbbra is jelentősek a hiányosságok. Ezért szükséges, hogy tevékenységünket az „Együtt okosabban 3“ pályázat segítségével folytassuk.

            A pályázat lehetővé teszi azon tanulók felzárkóztatását, akik a távoktatás során gyengébb eredményeket értek el.

            Az első évfolyamban a kedvezőtlen járványhelyzet következtében kialakult a hiányos óvodalátogatás miatt maradtak le a tanulók.

            A pedagógusok megfigyeléssel, beszélgetéssel és tesztelés segítségével mérik fel a tanulók oktatás során észlelt hiányosságát. Az iskolában több olyan tanuló van, aki az előző tanévekben a  distans oktatás alatt nagyon gyenge eredményt mutatott fel.

            Ezek a diákok többségében sokgyermekes családokból vagy alacsony bevétellel rendelkező családokból származnak és vannak közöttük sajátos nevelési igényű tanulók is. Az említett tanulóknak hiányzott a személyes kapcsolat a pedagógussal, a közvetlen magyarázat és szemléltetés.  Arra való tekintettel, hogy a hiányosságokkal küzdő diákok jelenleg az alapiskola alsó tagozatát látogatják, elengedhetetlen, hogy úgy zárkóztassuk őket fel, hogy megfelelő szinten teljesítsék az alsó tagozatos oktatás követelményrendszerét. A pályázat célja, hogy emeljük, erősítsük a gyengébb tanulók tudásszintjét, hogy haladást érjenek el és a felsőbb évfolyamokba megfelelő szintű tudással lépjenek majd tovább. A felzárkóztató pedagógusok terv/tervezet szerint fogják a három főtantárgy keretén belül a gyermekek tudásszintjét fejleszteni. A fejlesztési ütemterv a megadott feltételek szerint 6 hónapra lett kidolgozva.

            A felzárkózatási pályázatba foglalt tantárgyak: szlovák nyelv, matematika, magyar nyelv.

            A pályázat koordinátora:  Mgr. Trela Anett

            Felzárkóztató pedagógusok:  1. osztály:    Mgr. Trela Anett

                                                                     1. osztály :PaedDr. Švarda Erzsébet

                                                                     2. osztály : Mgr.Vígh Melinda

                                                                     3. osztály:  Mgr. Molnár Szilvia

                                                                     3. osztály:  Mgr.Radványi  Adél

            Ez a motivációs levél tájékoztatásként szolgál a szülők és a nyilvánosság részére.

             

          • Az arany ló gyermekei - meseíró pályázat

          • Még a tavalyi iskolai év őszén hirdették meg „Az Arany ló gyermekei” meseíró pályázatot, amelybe benevezve meséket kellett írni magyar történelmi személyekről, eseményekről. Kapva a lehetőségen Szeif József tanító bácsi megszólított az akkori 7.-8. osztályból három tehetséges, történelemkedvelő diákunkat: Nagy Adriánt, Szobos Péter Zoltánt és Stósz Ádámot, akik szívesen vettek részt a pályázatban. Sajnos, ahogy az oktatás átkerült az online térbe, úgy a pályázat írása is egy messenger csoporton keresztül folytatódott. Minden dicséretünk a fiúké, akik szabadidejükben kalandos és izgalmas történeteket írtak. Három mese született, melyek közül Nagy Adriáné bekerült " Az Arany ló gyermekei – 77 magyar történet” című kiadványba.

          • Angol nyelvű olimpia - 2022

          • Stósz Ádám, iskolánk nyolcadik osztályos tanulója, januárban az Angol Olimpia járási fordulóján meggyőző fölénnyel maga mögé utasítva a mezőnyt, első helyezettként jutott tovább a kerületi fordulóra. Ott eredményes megoldóként a 6. helyen végzett.

            Gratulálunk Ádámnak és a felkészítő pedagógusának, Szüllő Lénárth Éva tanító néniek.

    • Kontakty

      • Základná škola Mihálya Borsosa s vyučovacím jazykom maďarským - Borsos Mihály Alapiskola
      • zs.m.borsosa.vu@gmail.com, alapiskola.borsos@gmail.com
      • +421 31 70 20 475
        0918/644 890
      • Š.Majora č. 8, 925 22 Veľké Úľany

        92522 Veľké Úľany
        Slovakia
      • 36090379
      • 0918 644890
      • Mgr. Adél Radványi
    • Prihlásenie